Ég veled

Könnyeivel hiába kopog az ég a párkányon,

Hiába is panaszkodom magam agyon,

Téged egy cseppet sem érdekel,

Feleslegesen zsonglőrködnék a betűkkel.

Mondhatnám, hogy jól vagyok,

De hazug tudtommal nem vagyok.

Inkább hagylak messzire elmenni,

Úgysem tudok mit tenni,

Ha már ilyen könnyen eltudott venni.

Csak annyit mondhatok: Ég veled.

Nála majd jobb lesz neked.

Te vagy minden

Kihalt parkban hideg padon ülök,

Sanyarú életemen tűnődök,

Lelkemet még nem tártam fel senkinek,

Egy dolognak érzem magam: semminek.

Érzem te megmentesz majd,

Elkergeted életemből a bajt,

Mert te vagy minden, amiért élek,

Amiért még mindig lélegzek.

Számtalan hibával rendelkezem,

Eltörlöm mindet, ígérem igyekszem,

Mert minden jó te vagy az életemben,

Minden, ami őszinte és igaz nekem.

Milliárd csillag, mi az égen ragyog,

Közülük egy sem lesz fényesebb,

Mint a te pillantásod,

Amivel rám nézel,

És életem megtelik békével.

A versírásról tömören

Mitől szép a vers?

Ha őszinte vagy néha nyers.

Mit tartalmazzon?

Ami neked fontos azt

játszd e lanton.

Hogyan tegyed?

Tedd bele összes érzésed.

Mik a szabályok?

Nincsenek szabályok.

Hisz az a fő,

Hogy az olvasó legyen

az első.

S ha szereti a közönség,

Minek a korlát? Had élvezzék!

Kitaszított

Csak vándorol szüntelen,

Életében nincsen küzdelem,

Feladta az álmait,

Várja az ég villámait.

Nincs már semmije,

S nincsen senkije,

Nem érdekli siker, vagyon,

Hiába várja, hogy

kedvese csókot adjon.

Már nem tartozik ide,

Hiába mondja, hogy de,

A világból kitaszították:

A család, szerelem s minden

barát.

Repülő virág

Szárnyal a lepke

lágy tavaszi szellőn:

édes nektárt kutat.

Te végezz velem

Nézz mélyen a szemembe,

S megláthatod mi van a fejembe,

Ringatóznak ködös álmok és hamis illúziók,

A könnyek sötét tengerén, mint a roncs hajók.

Az égre nézek, egy jelet keresek,

A vidám maszk mögött látod, hogy szenvedek,

Lelkem háza lángokban áll,

Egy fiatal szívből az erő elszáll.

Kitagadnak s kegyetlenül eltaposnak,

Tudom majd te is behódolsz akaratuknak,

És mikor ezer sebből vérzek,

Majd életem romjain azt

várom, hogy velem te végezz.

Ha karjaidban lehetnék...

... élet költözne a testembe,

égető melegség áradna szívembe,

bármit megtennék érte,

akár az életem adnám cserébe.

Ha karjaidba lehetnék,

Szíved zenéjében gyönyörködnék.

Ha többször nem lehet, csak egyszer,

Ám legyen. Bár jobb lenne ezerszer.

Ahol letelepednék

El kell innen mennem,

Elhagyott minden türelmem,

Nem tűröm a hazugságot,

Itt mégis csak azt kapok.

Bőröndöm tele pakolom,

Egy szebb jövőbe bizakodom,

Az emberek nem mind egyformák,

Ahova megyek talán ott jó fajták.

Nincsen biztos úticélom,

Hol a gyűlölet illékony,

És tiszták a tekintetek:

Majd ott letelepedek.

Még nem jött el a pillanat

Még nem jött el a pillanat,

Hogy szárnyalhasson a lelkem,

Még nem jött el a pillanat,

Hogy láncaitól szabaduljon testem.

Még nem jött el a pillanat,

Hogy feltárjam valódi énem,

Még nem jött el a pillanat,

Hogy örömöt leljek lényében.

Még nem jöttel a pillanat,

De folyton csak hívogat,

Emellett tűröm a kínokat,

Hát átadom magam a várakozásnak,

És a kristálytiszta ábrándoknak.

Szétválás

Azt mondtad mindig velem leszel,

De most már máshol leledzel.

Rám mindig számíthattál,

Nem értem miért játszottál.

Ha neked így jó, megértem,

Hisz volt, hogy utamról én is letértem.

Hát most, hogy már vége,

Ne legyen harag, csak béke.

Remélem máshol majd boldogabb leszel,

És többé ilyet nem teszel.

Illúzió

Távol.

Valahol máshol,

Hol minden jobb s ékesebb,

Az élet is fényesebb.

De mondd hol ez a világ,

E szép írisz virág?

Talán egy másik bolygón?

Vagy ezen a földgolyón?

Sokáig a választ nem tudtam,

Csak tanástalanul bambultam,

S nem jött a megvilágosodás,

Ami a sötétségből kiás.

Mikor éjjel álmodok,

Mindig ezen a helyen járok,

De elvész a képzelgés,

Ha jön az ébredés.

És nem marad más körülöttem,

Csak a való élet, mi tökéletlen.

Gondolat

Az ablakon keresztül

bámulom az eget,

Majd lehunyom szemem

s látom arcképedet.

Nincs olyan nap,

hogy ne gondolnék rád,

Bárcsak érezhetném már

bőröd bársonyát.

Őrződ leszek

Látom a kimerültséget szemedbe,

Hajtsd hát le fejed az ölembe.

Csak hunyd le a szemed,

Majd én fogom a kezed.

Mellettem nyugodt lehet az álmod,

Én leszek majd a védőtalizmánod.

Megvédelek minden lidérctől,

És az összes hamis embertől.

Vigyázok rád, mint egy brilliánsra, örökre,

És szívedre, hogy soha ne törjön össze.

Költészetemről I.

Ismét fényes tollat ragadtam,

Eszméimet nem tartom magamban,

Figyelj csak, kedves publikum,

Amit olvasol valódi unikum.

Lehet, hogy néha komoly,

Vagy szép, mint egy mosoly,

De lehet nagyon szomorú is,

Vagy egyszerűen abnormális.

Sorolhatnám hány féle még,

Ez a művészi eleség,

De nem fogom megtenni,

Inkább kezdd megismerni!

Lehangolt nap

Csendesen ketyeg a falióra,

Agyam se pörög úgy,

mint egy taxióra.

Bámulom a falat,

Nem jön ihlet se,

ami magával ragad.

Ilyen ez a nap: szürke és bús.

És még rímekben sem dús.