Gondolat

Az ablakon keresztül

bámulom az eget,

Majd lehunyom szemem

s látom arcképedet.

Nincs olyan nap,

hogy ne gondolnék rád,

Bárcsak érezhetném már

bőröd bársonyát.

Őrződ leszek

Látom a kimerültséget szemedbe,

Hajtsd hát le fejed az ölembe.

Csak hunyd le a szemed,

Majd én fogom a kezed.

Mellettem nyugodt lehet az álmod,

Én leszek majd a védőtalizmánod.

Megvédelek minden lidérctől,

És az összes hamis embertől.

Vigyázok rád, mint egy brilliánsra, örökre,

És szívedre, hogy soha ne törjön össze.

Költészetemről I.

Ismét fényes tollat ragadtam,

Eszméimet nem tartom magamban,

Figyelj csak, kedves publikum,

Amit olvasol valódi unikum.

Lehet, hogy néha komoly,

Vagy szép, mint egy mosoly,

De lehet nagyon szomorú is,

Vagy egyszerűen abnormális.

Sorolhatnám hány féle még,

Ez a művészi eleség,

De nem fogom megtenni,

Inkább kezdd megismerni!

Lehangolt nap

Csendesen ketyeg a falióra,

Agyam se pörög úgy,

mint egy taxióra.

Bámulom a falat,

Nem jön ihlet se,

ami magával ragad.

Ilyen ez a nap: szürke és bús.

És még rímekben sem dús.